Orvosok

Dr. Bajnok Éva PhD

endokrinológus-obezitológus
BEMUTATKOZÁS

2000-ben végztem a SOTE-n, majd ösztöndíjas PhD hallgatóként folytattam, és summa cum laude minősítéssel végeztem. Chicagoban kutatóként dolgoztam 2003-2005 között a Rush-University Medical Centerben.

Diabetológia, obezitológiai liszenszem 2014-ben, endokrinológia szakvizsgámat 2016-ban szereztem meg. Több állami és magánintézményben dolgoztam, jelenleg is szerteágazó területeken segítek az embereknek.

Állami és magánrendelésem mellett részt veszek gyógyszerkutatásokban, MES (Medical Exercise Specialist) edzők képzésében, valamint a saját Alakorvoslás Program nevű online életmód programunk fejlesztésében.

Rendszeresen kérnek fel előadásokra, médiaszereplésekre, és tartok ingyenes edukációs előadásokat is, valamint saját privát csoportomban személyesen jelen vagyok, és segítem a fogyni vágyókat visszajelzéssel, tanáccsal, vagy egy közös túrázással.

Kiemelten fontos számomra, hogy az embert lássam és ne a betegségeket.  Hiszem, hogy orvosi közreműködéssel mozgósítani lehet az öngyógyító folyamatokat, a betegségeket meg lehet előzni és esélyt adni a gyógyulásra.

Pácienseimre maximális figyelmet és időt fordítok a rendeléseimen, és kiemelten fontos számomra, hogy úgy köszönjünk el, tudja mi zajlik a testében, és mit tehet a saját egészsége érdekében, és motivált legyen arra, hogy azt meg is tegye.

Számos előadást tartottam, interjút adtam, amelynek célja a páciensek edukációja, szakszerű ismeretekkel ellátása, valamint motiválása arra, hogy tegyenek a saját egészségükért. Néhány ezekből:

Hogyan (NEM) fogysz le? előadás

Mozogni krónikus betegséggel – Dr.Bajnok Éva és Góg Anikó előadása

Az elhízás hormonális és pszichés háttere és a diéták szerepe (Csak ha érdekel podcast)

Hétfőnként 8:00 – 13:00 között.

Foglalj időpontot hozzá

Válaszd ki a kívánt helyszínt és utána kattints az időpontfoglalás gombra.

Corvin Plaza – 1. emelet

1083 Budapest, Futó u. 37.

  • Hétfő – Péntek: 7:00 – 20:00 (vérvétel 18:30-ig)
  • Szombat: 7:00 – 14:00 (vérvétel 13:30-ig)
  • Vasárnap: Zárva
Időpontfoglalás ide

Spórolj magadnak időt!

Kezdj a vérvétellel!

Spórolj magadnak időt, és rövidítsd le az egészségügyi ellátásod! A véred mindent tud rólad, így nem meglepő, hogy ennek a vizsgálata az elsők között van, ha felkeresed orvosodat. Kezdd az egészségi állapotod felmérését egy általános vagy specifikus vérvétellel, így az orvosi konzultációra már friss leletekkel tudsz érkezni.

csomagok vizsgálatok