Orvosok

Bezdán Edina

szociális munkás, családkonzulens

2020-ban szereztem alapdiplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, szociális munkásként. Az egyetemi éveket megelőzően is már alap- és szakellátásban dolgoztam gyermekvédelmi területen, ahol nap mint nap megtapasztaltam, milyen meghatározó szerepe van a támogató kapcsolatoknak, az empátiának és a családokkal való közös munkának.
A gyermekekkel és családokkal végzett munkám mellett gyógypedagógiai asszisztensi végzettséget is szereztem, amely tovább mélyítette bennem a másság elfogadásának, a türelemnek és a toleranciának a fontosságát. Megerősített abban a szemléletben, hogy minden ember egyedi, ezért a segítő kapcsolat alapja az elfogadás, az értő figyelem és az ítélkezésmentes jelenlét.
A segítő hivatás mellett egyre inkább foglalkoztatott a testi egészség és a lelki jóllét kapcsolata.
Ennek mentén 2014-ben testépítő és fitnessoktatói végzettséget szereztem, majd gerincprevenciós trénerként, kismama-, baba-mama- és női jógaoktatóként is képeztem magam. Munkám során egyre erősebbé vált bennem az a szemlélet, hogy a test, a lélek és a szellem egysége elválaszthatatlan, és a tartós változás csak ezek összehangolásával valósulhat meg.
Személyes érintettségem, a súlyos allergiával való együttélés tovább mélyítette érdeklődésemet a tudatos életmód és a táplálkozás iránt. Saját tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a megfelelő életmódbeli döntések és az érzelmek tudatos megélése nemcsak a testi egészségre, hanem az érzelmi egyensúlyra és az életminőségre is jelentős hatással vannak.
Szakmai fejlődésem következő állomásaként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mentálhigiénés családkonzulens mesterképzését abszolváltam. A képzés során tovább mélyítettem tudásomat a családi kapcsolatok, a kommunikáció és az érzelmi folyamatok területén. Munkám során fontosnak tartom, hogy klienseimet komplex, rendszerszemléletű megközelítéssel támogassam, figyelembe véve élethelyzetüket, testi, lelki és kapcsolati erőforrásaikat. Célom, hogy olyan gyakorlati eszközöket adjak a hozzám fordulóknak, amelyek a mindennapokban is segítik a kiegyensúlyozottabb, tudatosabb élet megteremtését.

Hiszem, hogy minden ember egy összetett rendszer, ahol a test, a lélek és a szellem folyamatos kölcsönhatásban működik egymással. Ahogyan a testünkben minden összefügg, úgy családunk, kapcsolataink és életünk különböző területei is egymásra
hatnak. Ezért a nehézségeket és az erőforrásokat sem önmagukban, hanem mindig a teljes rendszer részeként érdemes megérteni.
Munkám során rendszerszemléletben gondolkodom: fontosnak tartom, hogy ne csupán egy tünetre vagy egy problémára fókuszáljunk, hanem együtt fedezzük fel azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a valódi változást lehetővé teszik. Hiszem, hogy a család, a múltbeli tapasztalatok, a testi állapot és az érzelmi működés egyaránt részei annak a történetnek, amelyet közösen megismerünk.
Számomra kiemelten fontos, hogy a konzultáció olyan biztonságos tér legyen, ahol ki lehet mondani és fel lehet vállalni a nehéz érzéseket. Hiszem, hogy az elfogadott és megértett érzések nem akadályai, hanem kiindulópontjai a változásnak. Megfelelő támogatással ezek a tapasztalatok erőforrássá formálhatók, amelyek segítenek a fejlődésben, az önismeret mélyítésében és a mindennapi kihívásokkal való megküzdésben. A beszélgetések mellett olyan gyakorlatokat és tapasztalati elemeket is alkalmazok, amelyek segítik a tudatosabb önkapcsolat kialakítását, az érzelmek megélését és a mindennapokban is használható változások beépítését.
Célom, hogy a hozzám fordulók ne csak megkönnyebbülést, hanem saját belső erejükre támaszkodva kiegyensúlyozottabb, tudatosabb életet is találjanak.

Kéthetente szombaton, 9-től 12:30-ig.

Foglalj időpontot hozzá

Válaszd ki a kívánt helyszínt, szolgáltatást és időpontot.

Corvin Plaza – 1. emelet

1083 Budapest, Futó u. 37.
(1. emelet, New Yorker üzlettel szemben)

  • hétfő–péntek: 6:30–18:30-ig (vérvétel 18:20-ig)
  • szombat: 6:30–13:30-ig (vérvétel 13:20-ig)
  • vasárnap: zárva

Horváth Hanga blogbejegyzései

életmód

🌟 Új év, új lendület – Januárban három új csoport indul a WellWay Clinics-ben!

2026-ban tényleg magadra figyelsz? Most itt a tökéletes alkalom. Az új év mindig egy tiszta lap. A legtöbben ilyenkor tesznek fogadalmakat, most azonban olyan lehetőség érkezik, ami nem csak januárban lelkesít, hanem hosszú távon is megtart: három új, szakmai alapokon működő, támogató csoport indul a[...]

Olvasd tovább

Spórolj magadnak időt!

Kezdj a vérvétellel!

Spórolj magadnak időt, és rövidítsd le az egészségügyi ellátásod! A véred mindent tud rólad, így nem meglepő, hogy ennek a vizsgálata az elsők között van, ha felkeresed orvosodat. Kezdd az egészségi állapotod felmérését egy általános vagy specifikus vérvétellel, így az orvosi konzultációra már friss leletekkel tudsz érkezni.

csomagok vizsgálatok