Orvosok

Bertalan Eszter

pszichológus

Pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) doktorjelöltje. Pszichológus diplomámat 2019-ben szereztem az ELTE PPK-n, klinikai- és egészségpszichológiai specializáción. Doktori tanulmányaimat a Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék keretein belül kezdtem meg, ahol azóta oktatóként is dolgozom. Szakmai munkásságomban kiemelt jelentőséget tulajdonítok a tudományos és gyakorlati pszichológiai megközelítések egységének. Ennek jegyében az egyetemi kutatások mellett pszichológiai konzultációkat tartok felnőttek részére, illetve páros vezetéssel család- és párkonzultációkat is végzek a Magyar Családterápiás Egyesület keretein belül.

Szakmai érdeklődésem középpontjában elsősorban a klinikai egészségpszichológiai témakörök állnak. Különösen foglalkoztat, hogy miként lehet testi panaszok mellett is kiegyensúlyozott, jó minőségű életet élni – nemcsak az érintettek, hanem hozzátartozóik számára is. Doktori kutatásaim fókuszában a súlyos táplálékallergiával élő gyermekek és családjaik pszichoszociális kihívásainak feltárása, valamint életminőségük javítását célzó intervenciók kidolgozása áll. Ezen a területen a legjelentősebb eredményemnek tartom, hogy kollégáimmal létrehoztunk és vezettünk támogató csoportokat, amelyek a súlyos ételallergiás gyermekek szüleinek nyújtanak segítséget. Emellett kutatásaim kiterjednek a gluténfogyasztáshoz kapcsolódó egészségügyi állapotokra (pl. coeliakia, NCGS/NCWS), valamint egyéb táplálék hiperszenzitivitások pszichoszociális aspektusaira is.

Munkámban a bio-pszicho-szociális szemléletet tartom irányadónak, amely az emberi egészség testi, lelki és társas dimenzióit egyaránt figyelembe veszi. Klienseimmel való konzultációim során is előtérben tartom a rendszerszemléleti megközelítést, amelyben az egyén problémái nem választhatók el a családi, társas és társadalmi kontextustól. Továbbá hiszem, hogy a hatékony segítségnyújtás érdekében elengedhetetlen a különböző társterületekkel való szoros együttműködés, legyen szó szakorvosokról, dietetikusokról, vagy más egészségügyi szakemberekről. A  komplex és együttműködésen alapuló megközelítés révén tudunk teljeskörű támogatást nyújtani a klienseknek, elősegítve az elfogadó légkör megtapasztalását és az életminőség javulását.

Hétfőnként 16:00 – 19:00-ig.

Foglalj időpontot hozzá

Válaszd ki a kívánt helyszínt, szolgáltatást és időpontot.

Corvin Plaza – 1. emelet

1083 Budapest, Futó u. 37.

  • Hétfő – Péntek: 7:00 – 20:00 (vérvétel 18:30-ig)
  • Szombat: 7:00 – 14:00 (vérvétel 13:30-ig)
  • Vasárnap: Zárva


Spórolj magadnak időt!

Kezdj a vérvétellel!

Spórolj magadnak időt, és rövidítsd le az egészségügyi ellátásod! A véred mindent tud rólad, így nem meglepő, hogy ennek a vizsgálata az elsők között van, ha felkeresed orvosodat. Kezdd az egészségi állapotod felmérését egy általános vagy specifikus vérvétellel, így az orvosi konzultációra már friss leletekkel tudsz érkezni.

csomagok vizsgálatok