Orvosok

Horváth Kincső

Pszichológus

Pszichológusként 2022 nyarán végeztem az ELTE Klinikai és egészségpszichológiai specializációján. Érdeklődésem fókuszában a testi és a lelki egészség összehuzalozottsága állt egyetemi éveim alatt is, gyakorlataim során először neuropszichológiai megközelítéssel, majd egészségpszichológiai szempontokkal találkoztam.

2024 óta belgyógyászati osztályon dolgozom pszichológusként, illetve elkezdtem az alkalmazott egészségpszichológiai szakképzést a Szegedi Tudományegyetemen. A munkám során rengeteg alkalommal tapasztaltam, hogy a betegségek mentén érdemes a kontextust, az egyént körülvevő rendszert is együtt látni, hogy igazán elkötelezett lépéseket tudjunk tenni a fejlődés útján, így elkezdtem a rendszerszemlélettel foglalkozni, család- és párterápiát tanulni a Magyar Családterápiás Egyesületnél.

A szakmaiságom, felkészültségem mellett fontosnak tartom az önazonosságom, így saját magam is igyekszem elkötelezetten tenni a fenntartható egészségemért, rendszeresen sportolok, figyelek az alvásomra és az étkezésemre is.

Pszichológusként a leggyakrabban azt tapasztalom, mennyire alapvető emberi szükséglet a kapcsolódás – és mennyire sérülhet ez, különösen krónikus betegségek idején. Ilyenkor gyakran a diagnózis, a megváltozott élethelyzet és a túlélésre fókuszáló működés kerül előtérbe, míg az emberi kapcsolatok háttérbe szorulnak. Fontos számomra a biztonságos térben való kapcsolódás – önmagunkkal, másokkal, érzéseinkkel – ez nemcsak fontos érték, hanem gyógyító erejű is lehet.

Szemléletemet áthatja az elfogadás és elköteleződés (ACT) terápiás irányzat, amely segít fejleszteni a pszichológiai rugalmasságot: a külső és belső világunkhoz való nyitott hozzáállást, a megfigyelői képességünket és az érték alapú döntéseink felé történő aktív elköteleződést. Vagyis ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy kellő tudatosság mentén éljük meg a mindennapokat, jobban kezeljük a kihívásokat, és nyitottabban, együttérzőbben forduljunk önmagunk és a világ felé.

Szombatonként 8 és 12 óra között.

Foglalj időpontot hozzá

Válaszd ki a kívánt helyszínt, szolgáltatást és időpontot.

Allee Bevásárlóközpont – 2. emelet

1117 Budapest, Október 23. utca 8.
(2. emelet, OTP mellett)

  • hétfő–péntek: 6:30–19 óráig (vérvétel 18:20-ig)
  • szombat: 6:30–14 óráig (vérvétel 13:20-ig)
  • vasárnap: zárva


Spórolj magadnak időt!

Kezdj a vérvétellel!

Spórolj magadnak időt, és rövidítsd le az egészségügyi ellátásod! A véred mindent tud rólad, így nem meglepő, hogy ennek a vizsgálata az elsők között van, ha felkeresed orvosodat. Kezdd az egészségi állapotod felmérését egy általános vagy specifikus vérvétellel, így az orvosi konzultációra már friss leletekkel tudsz érkezni.

csomagok vizsgálatok