Orvosok

Szijártó Szandra

dietetikus

2012-ben szereztem meg dietetikus Bsc diplomámat a Semmelweis Egyetemen, majd az Onkológiai Intézetben kezdtem el pályafutásomat terápiás dietetikusként. Emellett elvégeztem a táplálkozástudományi mesterképzést (MSc). Klinikai vizsgálati koordinátorként dolgoztam több éven keresztül a Honvéd Kórház Kardiológiai osztályán, ezért is szívügyem a kardiovaszkuláris betegségek táplálkozási prevenciója.
Az egészségügyben szerzett tapasztalatom során egyre világosabbá vált számomra az életmód hatása az egészségre, és a helytelen táplálkozási minták hosszútávú következménye. Fontosnak tartom a prevenció jelentőségét, miszerint apró lépésekben, a mindennapi döntéseinkkel aktívan hozzájárulhatunk az egészségünk fenntartásához és életminőségünk javításához, illetve már kialakult betegségek kezeléséhez.

Szeretnék segíteni azoknak, akik egészségtudatos táplálkozással is szeretnék támogatni az egészségüket, illetve azoknak, akik már kialakult diagnózisuk, tüneteik miatt javítanának aktuális állapotukon.

Igyekszem naprakészen követi a dietetika tudományának folyamatos fejlődését, és célom, hogy munkámmal hozzájáruljak a páciensek hosszú távú egészségneveléséhez, az életmódfejlesztéshez, ezáltal a életminőség javításához.

Keddenként 16 és 19 óra között.

Foglalj időpontot hozzá

Válaszd ki a kívánt helyszínt, szolgáltatást és időpontot.

Allee Bevásárlóközpont – 2. emelet

1117 Budapest, Október 23. utca 8.
(2. emelet, OTP mellett)

  • hétfő–péntek: 6:30–19 óráig (vérvétel 18:20-ig)
  • szombat: 6:30–14 óráig (vérvétel 13:20-ig)
  • vasárnap: zárva


Corvin Plaza – 1. emelet

1083 Budapest, Futó u. 37.
(1. emelet, New Yorker üzlettel szemben)

  • hétfő–péntek: 6:30–18:30-ig (vérvétel 18:20-ig)
  • szombat: 6:30–13:30-ig (vérvétel 13:20-ig)
  • vasárnap: zárva


Spórolj magadnak időt!

Kezdj a vérvétellel!

Spórolj magadnak időt, és rövidítsd le az egészségügyi ellátásod! A véred mindent tud rólad, így nem meglepő, hogy ennek a vizsgálata az elsők között van, ha felkeresed orvosodat. Kezdd az egészségi állapotod felmérését egy általános vagy specifikus vérvétellel, így az orvosi konzultációra már friss leletekkel tudsz érkezni.

csomagok vizsgálatok

Szijártó Szandra blogbejegyzései

életmód

Dietetikai és edukációs csoportunk indul testsúlycsökkentő gyógyszer terápiában résztvevőknek

GLP-1 agonista injekciós terápiában részesülők vagy azt fontolgatók, kezelés előtt állók dietetikai és edukációs csoportja Az elhízás krónikus betegség, melynek egyaránt vannak biológiai és pszichológiai tényezői. Egyre elterjedtebbek az ún. testsúlycsökkentő gyógyszerek, avagy a GLP-1 analógok. Ezek hatása klinikailag igazolt, ám hatásmechanizmusuk komplex és egyénenként[...]

Olvasd tovább